A gondolatok olyanok akár a festék. Ha két különböző színt összekeversz, egy teljesen más lesz belőlük. Ez egyszerre csodálatos és bonyolult.
Csodálatos, mert két tónusból úgy lesz egy harmadik, hogy nem hasonlít egyikre sem jobban mint a másikra.
Bonyolult, mert sokszor az elménk nem képes úgy felülvizsgálni a két gondolat összekuszálódott harmadik eredményét, mint azt a kettőt amiből az lett.
Összességében ez egy alig felfogható folyamat, amely sokszor egy torz, érthetetlen végeredménnyel zárul.
De előbb vagy utóbb minden a helyére kerül...
Sheni gondolatait még mindig az imént hallott beszélgetés foglalta le. Nem tudta, hogy erre mit reagálhatna. Túl kevés volt az információ amiből következtethetett volna, mégis túl sok volt az, ami gyanakvásra buzdította.
Valami azonban mégis meggátolta abban, hogy fejét ezen törje. Egy ismerős, gyönyörű dallam szállt a fák közül.
Ezer közül mis megismerte volna ezt a dalt és a hangszert, amin játszottak. Nagyapja kedvenc dala...
Fölállt, és elindult a hang irányába. Lábai maguktól mentek, és minden lépéssel erősödött a hang. A fák közül hirtelen egy alakot vélt felfedezni. Egy fiút, aki kezében a harmonikával ül a padon. Arcát a fák lombjai eltakarták.
Akaratlanul is, énekelni kezdte a dalt. Először halkan, nehogy észrevegyék, de túlságosan magával ragadta a zene, így egyre erősödött hangja.
A zene abbamaradt. Ijedten kapott szája elé, és meredt az őt figyelő fiúra. A padon ülő személy arcára széles mosoly költözött.
-Nem is mondtad, hogy ismered! Erről a dalról csak nagyon kevesen tudnak. -szólalt meg mély, erőteljes hangján.
-Himchan? Te nem a többiekkel vagy? -lépett oda hozzá a lány.
-Nem. Eljöttem, nem sokkal utánad. Gondoltam megkereslek, hogy ne legyél egyedül az erdőben, de nem találtalak, így leültem itt. De tényleg... Honnan ismered? -ült arrébb és megpaskolta a mellette lévő szabad helyet. Sheni leült mellé.
-Nagypapám rengetegszer játszotta ezt még kiskoromban. És te honnan ismered?
-Nekem is a nagyapám tanította. Ő pedig a seregből ismeri. -mosolygott a fiú.
-Az enyém is! Lehet, hogy ismerték egymást? -Sheni arcára hatalmas mosoly ült ki.
-Meglehet. -nevetett a fiú, a lány aranyos reakcióján. -Egyébként nagyon szép hangod van.
-Köszönöm. Bár én inkább átlagosnak mondanám. -hajtotta le kissé fejét zavarában Sheni.
-Mindjárt meglátjuk. Elénekelnéd, miközben játszom? -nézett kérlelően az idősebb, a kisebbre.
-Egyszer élünk! -csapta össze kezeit a lány, mire a fiú újra elnevette magát. Tetszett neki a lány őszinte, kislányos személyisége. -De várj! Csinálhatok rólad egy képet előtte?
-Csak tessék. -mutatott maga elé a fiú. Sheni megragadta a kis gépet, és az alkalmat, gyorsan hátrébb ment, és lefényképezte a fiút, majd visszaült mellé.
Himchan játszani kezdett, Sheni pedig lassan bekapcsolódott az énekkel. Hangjuk betöltötte az egész erdőt.
Újabb közös nevezőt találtak egymásban. A zene szeretetét, és egy különleges dalt.
Lassan azonban a dalnak is vége szakadt, hisz egyszer minden befejeződik.
Mosolyogva összenéztek. Ez felért mind a kettő fél részéről egy dicsérettel.
-Még hogy átlagos... pff... -mondta Himchan szarkazmussal a hangjában.
-Sosem tartottam magam túl jónak. De most már illene visszamenni a csapathoz. Még a végén megijednek, hogy eltűntünk. Egyébként.. Minek hoztad a harmonikát, ha engem jöttél keresni? -nézett rá értetlenül a lány.
-Gondoltam megtanítom neked ezt a dalt, miután megtaláltalak. De mint látom, elkéstem. -mosolygott és felállt. Sheni követte a példáját, és megindultak a nyaraló felé. A háznál mindenki sürgött forgott, készítette a vacsorát, vagy csak éppen a napot élvezte.
-Tudnak róla, hogy eljöttél? -nézett Sheni, Himchanra.
-Nem. Még a végén valami rosszra gondolnának... -nevetett a kérdezett fél. -Szóval tartsd a szád.. ezek erre fura népek. -mosolygott.
-Igenis főnök! -szalutált a lány.
Az idő telt, a nap már az utolsó sugarait vetette a helyre, és mindenki készült a jól kiérdemelt alvásra.
Dombvidéken amúgy is könnyebben fárad az ember. Ezúttal sem kellett senkit noszogatni, hogy aludjon... Kivéve egy személyt. Az örökmozgó, sajtkukac maknaet.
-Hyung! -bökte oldalba a már félálomban lévő Himchant.
-Mi az? -fordult felé a fekete.
-Hyung! Mit csináltatok Shenivel? -nézett az idősre érdeklődve. Ő volt az egyetlen, akinek feltűnt Himchan távozása és érkezése. Hogy ne tűnt volna fel, mikor Shenivel együtt jött vissza?!
-Ohh.. Szóval te láttad. Semmi érdekeset. Menj aludni öcsi! -legyintett az idősebb, és befordult a fal felé.
-Hyung! Mondd el légyszíves! -kérlelte Zelo.
-Miért vagy ennyire kíváncsi? -ült föl a holdkóros Himchan.
-Csak úgy... Érdekel. -hajtotta le fejét szégyenlősen Junhong.
-Nono! Te kis csibész! -pöckölte meg az orrát Himchan.
-Na de Hyung! -kapott oda Zelo.
-Most mi az? Csak nem tetszik neked Sheni? -húzogatta a szemöldökét Himchan.
-Ami azt illeti... Kicsit. -húzta be a nyakát is zavarában Junhong.
-Az én pici fiacskám végre felnőtt! Hallod ezt ember? -vágta hátba hirtelen Yonggukot, mire a leader hatalmas ordítással fölugrott.
-Az oltáron bicikliző Szent Péter szerelmére! Mit csinálsz? -mordult rá a rangidős.
-A fiunknak tetszik Sheni! -törölgette szemeit Himchan, mintha sírna.
-Komolyan? -költözött gyermeki mosoly a legidősebb arcára, mire Zelo csak egy aprót bólintott. -Gyere ide öcsi! Büszke vagyok rád! -adott egy barackot, szegény maknae fejére.
Ezek után Junhong már nem számíthatott alvásra. Részletesen kifaggatta az öt tag és persze Minwoo mindenről, hisz Yongguk ordítására mindenki felkelt aki a szobában volt.
Másnap reggel, hangos dörömbölésre ébredt a hat fiú. Daehyun nyöszörögve mászott el az ajtóig négykézláb és kinyitotta azt. Eközben Jongup is felkelt, de nem tudta, hogy Daehyun már ajtót nyitott. Szemeit még mindig csukva tartotta, hisz félálomban volt. Odacsoszogott, de mivel nem látta az előtte térdelő Daehyunt, megbotlott benne és kizuhant a nyitott ajtón. A többi tag és MinWoo rögtön fölugrott a hatalmas buhanásra. Az ajtó előtt Jun hatalmas szemekkel meredt a földön tengeri csillag módjára kiterült fiúra.
-Wow! Ezt fel kellett volna venni kamerára! -kezdett el röhögni. Jongup föltápászkodott, és visszakullogott az ágyra, hátha az enyhít a hatalmas szabadesése utáni fájdalmán. A szobában már senki sem tudta magában tartani a nevetést. Mindenki egyszerre kezdett el röhögni. -Na jól van fiúk! Sajnálom Jongupp-ssi, nem kapsz felmentést a mai túra alól. Szóval.. készüljetek, mert egy kisebb túrára megyünk az itteni kis hegyre. -mosolygott Jun. -Van összesen 30 percetek elkészülni, és 15 megreggelizni. Hajrá skacok! -ezzel otthagyta a bagázst. Mindenki kedvtelenül kutatott a ruhái között, és húzta magára, majd mentek tovább elintézni a kisebb-nagyobb egyéni dolgaikat.
A szülők hatalmas meglepetésére, háromnegyedóra múlva, már mindenki teljes harci díszben, útra készen állt az ajtó előtt.
Megindultak a hegy tetejére. Sportos volt itt mindenki, így sokáig bírták megállás nélkül. Hisz még ha ki is fáradtak, nem álltak meg. Reggeli torna gyanánt indultak el túrázni, és megfogadták, hogy a tetejéig meg sem állnak. Ezt a fogadalmat sikeresen be is tartották. A hegy csúcsán mindenki fáradtan dőlt le a fa tövébe, sziklára és minden egyébre, amire le lehetett. Már szinte világukat sem tudták. Ez tényleg nagy vállalkozás volt, de boldogsággal töltötte el őket, hogy megcsinálták.
Sheni egész végig távolságot tartott bátyjától, ami fel is tűnt a fiúnak. Akárhányszor odament hozzá, a lány csak lerendezte egy szavas válasszal és arrébb sétált. Mivel nem tehetett mást, békén hagyta, de sokáig nem bírta. Zelot kérte meg, hogy faggassa ki a lányt.
Sheni épp egy kövön ült, és nézett le az alattuk elterülő hatalmas tájra. Csak arra a pár másodpercre nézett arrébb, mikor éppen fényképezett.
Zelo ezt kihasználva leült mellé, majd beszélgetésbe elegyedtek. Először csak a tájról beszélgettek, majd mikor már alkalmasnak tartotta a téma felhozását, megkérdezte a lányt.
Sheni meglepetten ránézett.
-Hát észrevetted? -hajtotta le a fejét. Elmondott a fiúnak mindent. Valami furcsa oknál fogva, Junhongnak ki merte önteni a szívét, és bizalmat érzett felé. Valamiért tudta, hogy Zeloban megbízhat, és talán még segíteni is fog.
Junhong rögtön lereagálta a tantuszt. Minwoo nem neki segít. Méreg öntötte el, ami hamar el is múlt, hisz rájött, hogy Minwoo még csak tegnap óta tud az ő érzéseiről, és ez a fiú már hamarabb szemet vetett a lányra.
Magában arra az elhatározásra jutott, hogy senkivel szemben nem fog veszíteni. Ez volt az első, hogy egy lány ilyen hatással volt rá, és ez tetszett neki. Mindenáron meg akarta szerezni a lány szerelmét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése