A nap meleg sugarai szűrődtek be az ablakon. Az egész szobát vörösre festette, holott enyhe, halovány piros színben tündökölt. Sheni már rég talpon volt. Nem szokta a délig alvást. Mivel nyár van és ezen a héten MinWoo és ő a soros a virágbolt vezetésében, a szülők sem szándékoztak tíz óra előtt kikelni az ágyból. MinWoo és Sheni képességük szerint osztották fel a feladatokat. Amihez ész kell, azt végzi MinWoo, amihez szociális készség kell, azt a húga. Ezen a napon akarva-akaratlanul, de JunHongnak is segítenie kellett, hisz aznap kaptak új szállítmányt. A három jómadár már a kereskedésben téblábolt. Először hátra vittek mindent a kertbe, mivel nyáron a raktár helyett az udvaron tárolják a növényeket. Miután a virágokat hátra furikázták, a fiúk műszakja lejárt, így a közeli gördeszka pályához mentek tovább. Sheni újra a kasszához ült és várta a vásárlókat. A forgalom ezen a forró, fülledt kora délutánon eléggé megcsappant.
Furcsa módon, az órák varázsütésre szálltak el. Mire bárki is észbe kaphatott volna, a zárás ideje eljött. A falon függő virágos óra hatot mutatott. Sheni csalódott volt. Részben a forgalom miatt, másrészt a remény cseppnyi szikrája parázslott a lelke mélyén, hogy talán ma is láthatja az idegent...
Van az a régi, falusi bölcsesség, hogyha valakire sokat gondolsz, azt előbb vagy utóbb bevonzod.
Talán igaz, vagy ez csak merő véletlen volt, de az ajtó felett lévő kicsi csengő megszólalt. Az angyal arcú fiú lépett be. A lányt hirtelen olyan érzés kerítette hatalmába, mintha forgószél futott volna át minden porcikáján. Meglepődött, hisz magában már rég elkönyvelte, hogy nem fogja már látni. A fiú tekintete a virágok között vándorolt, de végső sorban Shenin állapodott meg. Arca derűs volt és szemei gyémántként csillogtak ahogy a nap rájuk sütött. A lány pont a rózsákat rendezte, mikor meglátta. Kezei megálltak a levegőben és arcára kiült a meglepettség. Az ismeretlen megállt az ajtóban. Szoborként pislogtak egymásra pillanatokig.
Végül Shenin futott át először a felismerés árnyéka és szégyenlősen visszakapta a fejét a növényekre, majd nagyot nyelt.
-Bocsánat! -törte meg a halotti csendet a fiú. -Csak.. Nyitva van még az üzlet? -Sheni újra a fiú felé fordította fejét, de nem mert a szemébe nézni. Először a srác cipőjének az orrát bámulta, majd erőt vett magán és végül belenézett azokba a hatalmas kíváncsiságtól égő szemekbe.
-Már zárni készültem, de nyugodtan válogass még! -adott választ.
Köszönöm! -bólintott egyet örömittasan az ajtóban álló fél, majd megcélozta a szegfűket. A lány eközben már mindent elpakolt. Pár percig nézte még a fiút, majd odament hozzá.
-Segíthetek valamiben? -hangja barátságosan és kedvesen csengett. Nem volt sem türelmetlen, sem sürgető.
-Annyira szépek, hogy nem tudok választani. -mosolygott az eladóra az idegen. -Segítenél választani?- mutatott végig a virágok tömkelegén. A lány gondolkodva nézett végig rajtuk, míg a fiú, Sheni arcán legeltette szemeit.
-Milyen alkalomra? -fordult a lány az idegen felé, így tekintetük találkozott.
-Csak úgy.. -vonta meg vállát alig láthatóan a kérdezett fél. A lány újra a virágok között kezdett nézelődni, mígnem kihúzott két szálat. Egy sárgásat és egy fehéreset. Sárga, mert a fiú vidám személyiségére utal. Fehér, mert tiszta, megnyugtató és ismeretlen, akárcsak a fiú. Lassan a kezébe nyomta, majd rámosolygott.
-Tökéletes! Köszönöm! -hálálkodott a fiú. A pénztárhoz ballagtak, fizetett és újra eltűnt az ajtó másik oldalán. Ezek után, a lány fülig érő szájjal baktatott otthona felé.
Valami megfogta ebben a fiúban... Talán a kisfiúsan aranyos arca?
A megjelenése?
Netalán a kisugárzása?
A válasz: Minden.
Valamiért tökéletesnek látta. Számára ez egy idegen, meghatározhatatlan érzés volt. Túl szép a valósághoz és túl szép bármihez. Nem volt szerelmes, de mégis tudat alatt kezdte megkedvelni még akkor is, ha csak kétszer látta egész életében. Lassan haza is ért a nagy gondolkodás közepette. A nappaliban senkit nem talált. Ez kissé szokatlan volt számára, hisz hét hónap alatt megszokta, hogy ilyenkor mindenki lent van és TV-t néz.
-Megjöttem! -kiáltotta el magát.
-Ohh kicsim! -szaladt le a lépcsőn MinJi hatalmas mosollyal az arcán.
-Mi történt? -kérdezte Sheni hatalmasra nőtt szemekkel. Nem volt ijedt... inkább mondanám meglepettnek.
-Holnap nyaralni megyünk! -csapta össze boldogan kezeit az anyuka.
-Hogy... Hogy-hogy? -kérdezte a lány leblokkolva.
-Tudod, mivel nyár van és még az érkezésed sem ünnepeltük meg, elutazunk.
Sheni nem értette, hogy mit kell azon ünnepelni, hogy egy szerencsétlen árva tolakodott a családi légkörbe... Ez inkább tűnt üres kifogásnak, mint oknak.
-Nekem is mennem kell? -kérdezte, mire a nevelő anyja szeme kikerekedett.
-Már hogy ne kéne?! -csodálkozott az idősebb.
-Nem maradhatnék itthon és vigyázhatnék a boltra? -nézett kérlelően.
-Ne butáskodj! -legyintett egyet kezeivel MinJi. -Most már te is a család teljes értékű tagja vagy. Szóval neked is jönnöd kell! Naa! Ne szégyenlősködj! -bökte oldalba mosolyogva a lányt. Sheni cseppet sem volt zavarban, mégsem szólt semmit. Nem szívesen hagyta ott a boltot... Vagy inkább a boltba járó fiút? -Na menj és pakolj be! Holnap délután indulunk! -noszogatta MinJi mosolyogva Shenit. A lány egy bólintással a tudtára adta, hogy más választás hiányában belemegy a dologba. Lassan, kedvtelenül indult fel a lépcsőn, de nevelőanyja még utána szólt.
-Sheni! JunHong családjával megyünk! A csapattársai nyaralójába... Nem tudom, hogy a tagok ott lesznek-e, de azért készülj fel! -kacsintott egyet, majd ment dolgára. A fogadott lánya megrökönyödve állt a lépcsőn. Lábai gyökeret eresztettek. Ez úgy hangzott, mintha valami nagy dolognak kéne történnie közte és Zelo haverjai között... És mi az, hogy csapattársai? Valami végzős kosárteamről van szó, vagy egy maffia csoportról? Az utóbbi gondolatától még a hideg is kirázta, de legalább észbe kapott a bambulásból és fölment. Levetette magát az ágyra, és nagyot sóhajtott.
Most komolyan... Nyaralni egy tucat tizenéves sráccal, akikről semmit sem tud. Elég nyugtalanító. Részben haragudott MinJire, mivel ez felelőtlen viselkedés, de a harag egy pillanat alatt elszállt, hisz mégsem haragudhat rá, hisz ő neveli.. és ilyen piti dolgokért amúgy is felesleges. Majd megoldja valahogy.. már ha ott lesznek, mivel semmi sem biztos.
Pár perc múlva, megunta a semmit tevést, így előhalászta a bőröndöt, amivel érkezett, és telepakolta. Hirtelen valami keményet érzett az egyik eldugott zsebben. Kihúzta a cipzárat és megpillantotta nagyapja kőkori, tekercses fényképezőgépét. Ez, az idős ember fiatal korában ritkaságnak számított, mivel színes és éles képeket csinált. A lány szemében könnyek gyűltek, mégis mosolygott, hisz csakis a jó emlékek lavinája zúdult végig agyán. Talált pár üres tekercset, így hirtelen ötlettől vezérelve, berakta a ruhák mellé a kicsinek nem mondható gépet, a tekercsekkel együtt. Hihetetlen, hogy el tudta felejteni azt a dolgot, ami eddigi egész egész életét végig kísérte, hisz a többi tekercsen a pár napos kislánytól kezdve, egészen a tizenhat éves nagylányig voltak képek. A teli filmtekercseket gondosan elzárta egy dobozba, biztonságba. A csomag összepakolása után, már csak a saját maga "rendbetétele" maradt. Megfürdött, majd rögtön ment is aludni, hisz holnap nehéz napnak néz elébe, így míg lehet, ki szerette volna pihenni magát.
Persze csak szerette volna..
Nem jött álom a szemére, mert szinte egész este azon agyalt, hogy ha most bezárják pár napra a boltot, lehet, hogy az angyal arcú fiú talán elfelejti az üzletet és többé nem láthatja. Ez mondjuk elég lehetetlennek tűnt, de mi van ha tényleg így van? Akkor bizony a sors csak ennyit szánt belőle ebbe a történetbe. Ez ellen márpedig nem lehet mit tenni. Ezekkel a gondolatokkal nyomta el végül az álom főhősnőnket.
Másnap, amilyen későn aludt el, olyan korán kelt fel. Nemhiába... ez már a védjegye.
Amióta itt van, amiben tud, abban segít hála képen. Mivel ma is ő volt az első kelő, gyorsan rendbe szedte magát, majd lement a konyhába, hogy reggelit és kávét készítsen. Valahogy ma minden gördülékenyebben ment.
Valószínűleg a rántotta illata vonzotta le a haspók családot, mert épp hogy kész lett, lejött mindenki. Ilyenkor jön rá Sheni, hogy miért is jó korán kelni.
1. Sokkal több ideje volt mindenre.
2. Láthatta a kómás fejeket, amin igazán jól el tudott szórakozni.
Főleg MinWoo reggeli holdkóros fejeit szerette. Az egyébként is pici szemei ilyenkor teljesen összementek és tényleg úgy nézett ki, mintha csak két vízszintes csík lenne. A haja kócos szénaboglya, pedig az a legféltettebb kincse. Már ha ezt a szót lehet rá használni. Ezt csak tetőzi az az aranyos kutyusos pizsigatya a rózsaszín felsővel. Arca ilyenkor pufi és a szája is olyan mintha folyton csücsörítene. Pedig ha rendbe szedi magát, egy rossz szó nem érheti a külsejét. De persze ilyenkor totál ellentéte...
-Jó étvágyat! -mosolygott rájuk a lány.
-Omo! -akadt el Jun szava. -Asszem többször kell elutaznunk! -mosolygott majd leültek.
-Áhh! Ez nem azért van!- legyintett a lány. -De ha már itt tartunk.. Hány napra megyünk? -nézett végig kíváncsian a fejüket tömő embereken.
-Egy hétre. -mondta MinWoo két falat között.
-Olyan sokáig?-fakadt ki Sheni, de rögtön el is szégyellte magát, így jobbnak látta, ha ő most távozik. -Nos, akkor én megyek a boltba. Elintézem még a virágokat. Nemsokára jövök! -mondta majd rohant is az ajtóhoz.
-Vigyázz magadra és siess haza Pöttöm! -kiáltotta utána Jun, de nem hallotta, mivel már az utcákat járta. Nem sietett. Kiélvezte az augusztusi nap sugarait. A szél lágyan, néha az arcába csapott. Annyira sokat nem kellett gyalogolnia, mivel a bolt közel volt.
Gyorsan bement és elrendezte a növényeket. Meglocsolta őket, némelyikről az elszáradt leveleket is leszedte. Mivel most csak felületesebben végezte el a dolgát, hamar végzett. Így hát kiment, hogy felrakja a "Pár napig zárva" táblát.
Nyugodtan ragasztgatta az ajtóra, mikor hirtelen a semmiből szólalt meg valaki.
-Meddig mész el? -kérdezte a lágy, mégis férfias hang. A lány megpördült saját tengelye körül, mire az angyal arcú fiúval találta szembe magát. Ereiben a vér is megfagyott és szíve kihagyott egy ütemet.
~Hogy került ide? ~ Gondolta magában.
